The Digitalist Team
May 2, 2022

Squad: dolgozz az általad választott projekten az általad grundolt csapattal!

Akik közelről követik a Mndwrk (ex-Talentera) közösség fejlődését, azok számára egyre tisztább a mesterterv, amin évek óta dolgozunk. Egy olyan újgenerációs szervezetet építünk, amely egyesíti magában egy szakmai közösség, egy freelancer portál és egy informatikai nagyvállalat minden előnyét.

Pár hete bejelentettük, hogy ennek az új szervezetnek a koordinálását blockchain alapon valósítjuk meg, ahol a tokenek egy CSOP (Community Stock Ownership Plan) programhoz kapcsolódnak. Vagyis, egy DAO irányba indultunk el, ahol a közösség aktív tagjai tulajdonrészt szerezhetnek (lásd ICO whitepaper draft).

Most egy még fontosabb funkciót jelentünk be, amely világszinten is újdonságnak számít és terveink szerint alapvetően változtatja majd meg a szoftverfejlesztés világát. Ez pedig nem más, mint a squad objektum, amely lehetővé teszi, hogy a Mndwrk közösség tagjai önszerveződő munka-squadokat hozzanak létre. A squadok önálló közösségi entitásként léteznek, van nevük, zászlajuk, csatakiáltásuk, kompetenciáik, leírásuk, értékelésük, projekttörténetük és  jelvényeik. Bizonyos tulajdonságokat a tagoktól is örökölnek.

A squad lehetővé teszi, hogy általad választott, izgalmas, jól fizető nemzetközi projekteken dolgozz távmunkában, azokkal a társakkal, akiket te választottál magadnak. Egy squad létrehozásával tulajdonképp néhány egérkattintással elindíthatod a saját virtuális szoftvervállalkozásod a Mndwrk platformon, anélkül, hogy valóban vállalkozást kellene regisztrálnod. A squad tagjai ugyanis normálisan adózott, bejelentett munkaviszonyon keresztül kapják a projektek utáni bérüket. A squadok egy következő release-től már tribe-okba is szerveződhetnek, a tribe-ok pedig jogi entitással rendelkező vendor partnerekké upgrade-elhetők.

A squadok egymással is versenyeznek, valamint különböző kihívásokban, játékokban és charity hackathonokon vehetnek részt.

Természetesen squadokban azok is lehetnek tagok, akik éppen más projekten vagy főállásban dolgoznak. Megadható relatív rendelkezésreállás például 30 napos kezdés vagy abszolút módon, konkrét dátummal. 

A squad funkció jelenleg tesztelés alatt áll, valamikor júniusban fog a platformon élesedni. Az indulást egy nagy nemzetközi kampánnyal tervezzük megerősíteni, amihez 50 darab squadot szeretnénk egy előregisztrációs kampány keretében összegyűjteni. A squadot előregisztráló squad masterek Gold Foundation Membership badget kapnak ajándékba a megfelelő számú tokenek és meghívók kíséretében.

Bővebb infó és regisztráció: https://www.mndwrk.com/community/squad-pre-registration

Kérdéseid vannak? Találkozzunk a következő szabadtéri meetup-unkon (BeerUp Special Edition), amelyet május 24-én este tartunk a Westend Tetőkertben.

Attila Kiss
by
Attila Kiss
CEO

CEO and Founder of Mndwrk Technologies, the prototype of the next-generation software company.

Related Services

Agile Team

Dedicated, well-established teams
Learn more

Tags

No items found.

get in touch.

Tell us about your project!
Contact Sales